Az írókkal általában mindig többet foglalkozunk. Ők azok, akiknek a munkásságát igyekszünk megfejteni, akiknek a gondoaltaiba szeretnénk betekintést nyerni, akik úgy igazán érdekelnek minket. De a könyvnek mindig két oldala van. Az egyiken ott áll a szerző, az író, az alkotó - a másikon pedig az olvasó. Akinek mindig nehezebb.

Miért mondom ezt? Hiszen egy könyvet elolvasni nem nehéz, mondhatnánk, és talán így is van. Kézbe venni, elolvasni, hosszabb-rövidebb idő alatt, igazán nem nagy dolog. Ha érdekel, még könnyebb. Ha nem, akkor megtehetjük, hogy félrerakjuk, és próbálkozunk egy másikkal. De egy könyvet megírni sokkal nagyobb fáradság, időigényes, energiaigényes, és teljes személyiséget igényel. Sokszor egy regény megírására évek is "rámennek", és még akkor sem biztos, hogy eléri a kívánt hatást.
Miért nehezebb mégis az olvasónak?
Ez egy nagyon érdekes teória, amit nem olyan régen hallottam az egyik egyetemi előadáson. Korábban én magam sem gondoltam bele, de azóta sem hagy nyugodni. Miért nehezebb az olvasónak, mint az írónak?
A választ azonnal megkaptam a kérdésre, még ott, helyben: azért, mert az olvasónak mintegy dekódolnia, tehát értelmeznie kell azt a szöveget, amit az író papírra vetett. Miért lenne ez nehéz?
Én mindig úgy írok könyvet, hogy közben zenét hallgatok. Minden regényemnek megvannak a saját maga dalai, éppen ezért tüntetem fel ezeket itt, a honlapon is. Úgy gondolom, hogyha valaki a regényem olvasása közben az ajánlott zenéket hallgatja, akkor talán könnyebben megragadhatóvá válik számára az, hogy én mit éreztem a történet írása közben. Persze, nem kötelező azokat a zenéket hallgatn, hiszen tudom, hogy valaki például utálja a rap zenét. Ez csak egy ajánlat, vagy még inkább egy kísérlet. 
Miért nehezebb az olvasónak? Úgy gondolom, kicsit hasonló a helyzet a hallgatóságnál. Gondoljunk csak bele: megírunk egy beszédet, azt előadjuk nyilvánosság előtt, aztán néhányan odajönnek hozzánk, hogy ez meg ez mennyire megragadta őket, mi pedig csak nézünk, hogy nem is mondtunk ilyesmit. Valóban nem írtuk le azt, ami az illetőre olyan nagy hatással volt, ő mégis azt hallotta ki a beszédünkből. A könyvek esetében szinte ugyanez játszódik le, azt hiszem, ezt hívják sorok között olvasásnak. Itt azért nehezebb, mert ha leírunk egy szöveget, akkor az mintegy kikerül a fennhatóságunk alól, nincs uralmunk többé felette. (Ezért ajánlatos egy megírt szöveget egy hónap elteltével újraolvasni, hogy így észrevegyük a helyesírási-és értelmezési hibákat.) Persze, mielőtt egy könyv kiadásra kerül, átnézik, javítják, stb., de itt most elsősorban nem a formaiságra gondolok. Hanem a tartalomra. Az ír leír valamit, de az olvasó azt értelmezheti teljesen másképp. Mondok egy példát: a Trónok harcában Tyrion Lannister a következőt mondja Havas Jon-nak: "Soha ne feledd el, ki is vagy, mert a világ biztosan nem fogja. Tedd ezt az erősségeddé, s akkor soha sem lehet a gyengeséged. Viseld páncélként, és sohasem használják majd arra, hogy ártsanak vele." Egy törpe mondja ezt egy fattyúnak, és nagy rá az esély, hogy az író nem is akart többet, vagy túlságosan mély tartalmat belevinni az egy mondatba. Ennek ellenére, gondolom, nem én vagyok az egyetlen, akire nagy hatással volt ez az idézet, és a saját múltját vélte felfedezni benne, még akkor is, ha ő se nem törpe, se nem fattyú.
Miért nehezebb tehát az olvasónak? Azért, mert olvasó. Az író nem ülhet ott mellette, hogy ha kell, elmagyarázza neki, mit miért írt, és miért pont úgy írta. Talán ezért is szeretik annyira sokan a kulisszatitokat, ezért szeretik tudni legalább egy kicsit, mi játszódott le az íróban az aktuális regénye alkotása közben. Olvasóként engem is mindig nagyon érdekelt, így például, bár nem vagyok Twilight rajongó, mégis örömmel olvastam el azt a könyvet, ami arról szól, hogyan is született meg Stephenie Meyer tollából ez a nagysikerű saga.
Íróként tehát nem elég csak megírni a könyvet, aztán kiadatni. Bele kell tennünk szívünket-lelkünket, ezt pedig valamilyen módon tudatni, éreztetni kell az olvasókkal is. Mert nekik mindig nehezebb. És hát minden író olvasóként kezdte, szóval "sose felejtsd el, honnan jöttél".